BESZÁMOLÓ

TOP 5.3.1. Jó Szomszédok

Helyi esélyegyenlőségi program fóruma

május 14., a többek között a helyi jegyző, önkormányzati szociális ügyintéző, védőnő, családsegítő, rendőr és a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó Csataszög polgármestere részvételével lezajlott fórumon HEP-szakértő ismertette a programot, amit ezután megvitattak a résztvevők.

Szomszédünnep

június 9., a Sajtkészítők Egyesülete által megálmodott Magyar Sajtút Hálózat Nagykörű  Sajtút állomásán pünkösdi szomszédünnepet tartottunk besenyszögi és kőtelki résztvevőkkel, túrógombóccal, grillezett sajtokkal, kemencében sült kenyérlángossal és nagykörűi “cirkos” kaláccsal. Jó ételek mellett nyílt lehetőség jókat beszélgetni arról is, hogy milyen programokat tudnak bemutatni egymásnak a csoportok a településekről.

Népismereti tábor

július 22-26 , a helyi gyerekek számára szervezett Népismereti Táborban sokféle témát érintettünk és játékos formában avattuk be a gyerekeket a helybeli tudáskincsbe. A környezetvédelem téma volt, ennek kapcsán kisfilmeket néztünk meg, illetve a helyi viszonyainkkal ismerkedtünk, hogy segítsünk a gyerekeknek elhelyezni a lakóhelyüket a világban. Körbesétáltunk a faluban, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzenek a Nagykörűi Legendárium elemeiről, ami egyébként szerte megjelenik tájékoztató táblákon is, remélve, hogy így könnyebb lesz azonosulni a helyi értékekkel. Több alkalommal a településen élő érdekes személyiségekkel találkoztak: Tótáné Pető Rózsa nemezelő mesterrel a nemezről hallhattak; Szolnoki István folyami hajós fedélzetmester és gépész pedig a folyami hajózás világáról mesélt. Kismesterségekbe kaptak betekintést, kézműveskedéssel egybekötve. A kirándulás alkalmával Szolnokra látogattunk el és tekintettük meg a megyeszékhely nevezetességeit.

Helytörténeti klub havonta

május 10., vetített képes program, behozott és gyűjtött régi fotókkal, a résztvevők saját régi családi fotóikat hozták be, amin személyek és helyszínek látszódtak, a képeket digitalizáltuk és projektorral kivetítettük, hogy a kép részletei nagyíthatók legyenek, a résztvevők azonosították a képeken felismert személyeket, erről feljegyzés készült;

május 31., folytatódott az előző vetített képes program, behozott és gyűjtött régi fotókkal, a fogadtatása is ugyanolyan jó volt, mint előző alkalommal, a résztvevők élvezték, játékosnak találták a régi emlékek felidézését, hiszen a technikai oldal csak a program egyik fele, a másik a résztvevők tudatában játszódott le (a júniusi alkalmat előre hoztuk, mert júniusban a cseresznyeszezonban nem találtunk rá időpontot, olyankor mindenki cseresznyét szed);

július 05. , Nagykörűi kiadványokról folyt a beszélgetés, a falu helytörténésze által írott egész sor tanulmányról, az iskola pedagógusai által kiadott helyismereti tankönyvről és más szerzők munkáiról, a résztvevők elmondhatták kritikájukat is, ami később fölhasználható lesz a helytörténet pontosítására;

augusztus 02. , a részben cigány származású résztvevők a valaha volt nagykörűi „cigányváros” történetéről hallhattak, ez a településrész már nem létezik, az ott lakók leszármazottai közül többen élnek Nagykörűben;

szeptember 27. , az előző hónap folytatásaként a nagykörűi cigányság történetét dolgozták tovább a résztvevők. Szüleiktől, nagyszülektől hallott történeteket meséltek egymásnak.

október 28. , október 23-hoz kapcsolódva a résztvevők az 1956-os forradalom és szabadságharc nagykörűi eseményeit elevenítették fel.

november 4.,  Nagykörűről szóló kisfilmek vetítésével, ezen alkalom lehetőséget kínált a résztvevőknek a megszokottól eltérő nézőpontból látni az ismert környezetüket, például drónvideóról vagy máshonnan érkezett fiatal filmesek optikáján keresztül;

december 18. , régi fényképalbumokat néztünk meg, ebben az esetben nem saját képeiket hozták el a résztvevők, hanem a gyűjtött anyagot tekintették át.

Kerekasztal beszélgetés

2019.12.14., az év eredményeiről, változásairól, folyamatban lévő témákról és tervekről zajlott kötetlen kerekasztal beszélgetés az érdeklődők között.

Generációk közötti tudásátadás

2020.08.03.

Generációk közötti tudásátadás

2020.10.07.

Generációk közötti tudásátadás

2020.10.14.

Generációk közötti tudásátadás

2020.10.21.

Generációk közötti tudásátadás

2020.10.28.

Generációk közötti tudásátadás

2020.11.04.

Helytörténetet kutató közösség

2019.05.10.

Helytörténetet kutató közösség

2019.05.31.

Helytörténetet kutató közösség

2019.07.05.

Helytörténetet kutató közösség

2019.08.02.

Helytörténetet kutató közösség

2019.09.27.

Helytörténetet kutató közösség

2019.10.28.

Helytörténetet kutató közösség

2019.11.04.

Helytörténetet kutató közösség

2019.12.18.

Helytörténetet kutató közösség

2020.01.24.

Helytörténetet kutató közösség

2020.02.19.

Helytörténetet kutató közösség

2020.03.06.

Helytörténetet kutató közösség

2020.08.31.

Helytörténetet kutató közösség

2020.09.14.

Helytörténetet kutató közösség

2020.09.07.

Helytörténetet kutató közösség

2020.09.14.

Helytörténetet kutató közösség

2020.09.18.

Helytörténetet kutató közösség

2020.09.28.

Népismereti tábor – 2019.07.22-07.26

Népismereti tábor – 2020.07.20-07.24

Szomszédünnep

2019.06.09.

Szomszédünnep

2020.08.29.

Generációk közötti tudásátadás

2021.07.12

Generációk közötti tudásátadás

2021.07.26

Generációk közötti tudásátadás

2021.08.11

Generációk közötti tudásátadás

2021.08.16

Generációk közötti tudásátadás

2021.10.29

Generációk közötti tudásátadás

2021.11.05

Helytörténetet kutató közösség

2021.09.15

Helytörténetet kutató közösség

2021.09.27

Helytörténetet kutató közösség

2021.10.06

Helytörténetet kutató közösség

2021.10.11

Helytörténetet kutató közösség

2021.10.25

Helytörténetet kutató közösség

2021.11.08

Kerekasztal beszélgetések

2022.08.03

Kerekasztal beszélgetések

2021.12.17

Kiállítás

2022.08.04

Népismereti tábor

2021.07.19-07.23

Szomszédünnep

2021.10.02

Click to Hide Advanced Floating Content
Megszakítás