BESZÁMOLÓ

2019 július 08-12.

Népismereti tábor:

Szolnoki Rendőrkapitányság Bűn- és Baleset megelőzési foglalkozásával indítottuk a hetet. Filmeket néztünk a nyár veszélyeiről, majd közösen megbeszéltük mire kell nagyon odafigyelni a strandolás, kirándulások során. Az interaktív beszélgetés után a rendőrség szakemberei által rendelkezésre bocsájtott játékokat próbálhatták ki a gyerekek (Pl.: részeg szemüveg, puzzle stb.) Ezután a művelődési ház udvarán felállított KRESZ- pályán próbálhatták ki ügyességüket a gyerekek. Az ebédet követően meglátogattuk a Gondozási Központ lakóit, ahol együtt játszhattak, énekelhettek az idősebb generáció tagjaival. Az idősek meséltek gyermekkorukról, iskolás élményeikről.

Kedden a szolnoki Damjanich János Múzeumban töltöttük a délelőttöt, ahol interaktív múzeumpedagógiai előadással és kézműves foglalkozással vártak bennünket. Az előadás célja a gyerekek identitástudatának és lokálpatriotizmusának erősítése által a muzeológiai és a múzeumi munka megismertetése és ezáltal egy olyan múzeumbarát, kiállításokat megérteni és befogadni képes generáció nőhet fel, akik a múzeumlátogatást kulturális alapszükségletnek tekintik. A kézműves foglalkozás során kávékapszulából készítettek nyakláncot a gyerekek. Az ebédet a Cserkészházban fogyasztottuk el, ahol megtekinthettük Bada Márta festőművész kiállítását, majd megismerkedtünk megyeszékhelyünk főbb látványosságaival. Egy nagy séta alkalmával megtekintettük a Szolnoki Galériát, Szentháromság templomot, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Szigligeti Színház stb.

Szerdán a besenyszögi Népdalkör előadását hallgatták meg a gyerekek, majd táncház következett Kiss Tamás néptáncpedagógus vezetésével. A délelőtt további részében Csányi Sándor a „Gulyáskirály” instrukcióit követve megismerkedhettek a gyerekek a gulyás elkészítésével, eredetével. A gulyás a magyar gasztronómia büszkesége, minden hazai konyha elengedhetetlen fogása. A gyerekek lelkesen vágták a húst, aprították a hagymát. A délelőtt hangulatáról még a „Varázslatos Duó” is gondoskodott, Csányi Sándor és Simon Évike zenélt és énekelt együtt a gyerekekkel. Az ebéd elfogyasztása után tettünk egy sétát a településen és ellátogattunk egy helyi régiség gyűjtőhöz, Szurmai Antalhoz. Körbevezette a gyerekeket és elmesélte egy-két „kincsnek” a történetét, hogyan jutott hozzájuk. A séta után már várt minket a művelődési házban Urbán-Szabó János, aki égetett tortákat készít a településen. Ennek a folyamatnak a lépéseit mutatta be. Majd a közösen elkészített égetett cukor figurákat elfogyasztották vagy hazavihették a gyerekek.

Csütörtökön Mezőkövesdre indultunk. A matyó főváros, Mezőkövesd egyik legérdekesebb városrésze Hadas, amely népi műemlékházaival, és szabálytalanul kanyargó kis utcáival hozza közelebb ezt a jellegzetes világot. A meszelt falú, nádtetős parasztházakkal 150-200 évet utazhattunk vissza az időben és megismerhettük az ekkoriban jellemző mezővárosi életformát. A városrész annak köszönheti a nevét, hogy ezekben az időkben így hívták az egymással rokonságban álló családokat, akik gyakran maradtak egy udvaron vagy egymás közeli szomszédságában. Itt lelt otthonra a Bútorfestő Alkotóház és Hímzőház, a Mézeskalács Ház, a Kisjankó Bori Emlékház, illetve a Festőművész Alkotóház és a Tűzzománcos Ház is. Az ebéd elfogyasztása után még bejártuk a belvárost is, megnéztük az egyéb nevezetességeket, majd haza indultunk.

Utolsó nap lesétáltunk a Fecskelyuki sportpályára, ahol népi játszótér várta a gyerekeket. Kipróbálhatták a kosárhintát, a hordó lovaglást, sajttáblán vezethettek kislabdát, íjászkodhattak, csiga futamon és lovagi tornán mérhették össze ügyességüket. Az ebéd elfogyasztása után meglátogattuk a könyvtárat, ahol interaktív bábelőadást tartottak és magyar népmesékkel ismerkedhettek a gyerekek. Szabad játék, kézműves foglalkozás, filmvetítés és uzsonna után zártuk a tábor utolsó napját.

Programjainkkal biztosítani szerettük volna részükre a közösségi élet megélését, valamint a demokratikus készségeik fejlesztését. Hon és népismereti foglalkozások keretében felelevenítettük a népi hagyományokat. Az egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadásokkal, felhívtuk figyelmüket az egészséges táplálkozásra és a személyes higiénia fontosságára, valamint az őket fenyegető veszélyforrásokra (pl.: drog, alkohol, dohányzás stb.). A közösségépítő és közösségfejlesztő foglalkozásainkkal biztosítottuk számukra a lehetőséget a szorosabb baráti kapcsolatok kialakulására, a csapatszellem erősítésére, az önfeledt szórakozásra.

Nagyon jó visszajelzést kaptunk a gyerekektől és a szülőktől is. Tartalmas és élményben gazdag programok voltak.

Generációk közötti tudásátadás

2021.12.06

Helytörténetet kutató közösség

2022.02.06

Kerekasztal beszélgetések

2022.03.21

Kerekasztal beszélgetések

2022.04.21

Kerekasztal beszélgetések

2022.05.15

Kerekasztal beszélgetések

2022.06.09

Kiállítás

2022.07.26

Népismereti tábor

2022.07.05-07.09

Népismereti tábor

2022.07.19-07.23

Szomszédünnep

2021.08.07

Click to Hide Advanced Floating Content
Megszakítás